Régebbi hírek

Vissza az hírekhez

Vontatás?

Az állandó és bonyolult jogszabályváltozásoknak köszönhetően szinte mindig vitatéma, hogy milyen nemzeti és nemzetközi járműkategóriára szóló vezetői engedéllyel vezethetünk mezőgazdasági vontatót, illetve lassú járművet.

Azzal sincs mindig tisztában mindenki, hogy ezekkel – kategóriáktól függően – milyen és mennyi pótkocsit vontathat közúton. Kigyűjtöttük az ide vonatkozó aktuális jogszabályokat, melyeket legutóbb a 2015. április 9-én közzétett 90/2015. (IV. 9.) Korm. rendeletben módosítottak. A közlemény szerint a kategóriák besorolását a 2006/126/EK irányelvek alapján végezték a jogalkotók. Ahhoz, hogy felsoroljuk a mezőgazdasági vontatókra érvényes járműkategóriákat, először tisztában kell lennünk a járműkategóriák és alkategóriák pontos meghatározásával.

Nemzetközi kategóriák:

„AM” kategória:
Segédmotoros kerékpárok (robogók), azaz kétkerekű segédmotoros kerékpárok (L1e kategória) vagy háromkerekű segédmotoros kerékpárok (L2e kategória), amelyek legnagyobb tervezési sebessége 45 km/h (kivéve azokat, amelyek legnagyobb tervezési sebessége 25 km/h-nál kisebb vagy azzal megegyezik) és az alábbi jellemzőkkel rendelkeznek:

a) kétkerekű típusnál a motor:
• hengerűrtartalma nem nagyobb 50 cm3-nél a belsőégésű motorok esetében,• folyamatosan leadott legnagyobb névleges teljesítménye nem több 4 kW-nál elektromos motor esetében;

b) háromkerekű típusnál a motor:
• hengerűrtartalma nem nagyobb 50 cm3-nél a külső gyújtású motorok esetében,• legnagyobb hasznos teljesítménye nem több 4 kW-nál egyéb belsőégésű motorok esetében, vagy  folyamatosan leadott legnagyobb névleges teljesítménye nem több 4 kW-nál elektromos motorok esetében.

Könnyű négykerekű motorkerékpárok, amelyek terheletlen tömege kevesebb 350 kg-nál (L6e kategória), a 45 km/h-t meg nem haladó legnagyobb tervezési sebességű elektromos járművek esetében az akkumulátorok tömegét nem számítva, és amelyek
• hengerűrtartalma nem nagyobb 50 cm3≥-nél a külső gyújtású motorok esetében;
• legnagyobb hasznos teljesítménye nem több 4 kW-nál egyéb belsőégésű motorok esetében, vagy folyamatosan leadott legnagyobb névleges teljesítménye nem több 4 kW-nál elektromos motorok esetében.

„A1” kategória
Olyan motorkerékpár, amelyek hengerűrtartalma a 125 cm3-t, teljesítménye a 11 kW-ot, teljesítmény/tömeg aránya pedig a 0,1 kW/kg-ot nem haladja meg, továbbá olyan motoros triciklik, amelyek teljesítménye a 15 kW-ot nem haladja meg.

„A2” kategória
Olyan motorkerékpár, amelyek teljesítménye a 35 kW-ot, teljesítmény/tömeg aránya pedig a 0,2 kW/kg-ot nem haladja meg, és amelyet nem kétszer akkora teljesítményű járműből alakítottak át.

„A” korlátozott kategória
Legfeljebb 25 kW teljesítményű és 0,16 kW/kg teljesítmény/saját tömeg arányt meg nem haladó motorkerékpár.

„A” kategória
Olyan motorkerékpár, amely nem tartozik az „A1” és „A2” kategóriába, az „A” korlátozott kategóriába, továbbá motoros triciklik, amelyek teljesítménye a 15 kW-ot meghaladja.

jogosítvány

B1 kategória
Olyan négykerekű motorkerékpárok, amelyek terheletlen tömege nem haladja meg a 400 kg-ot (L7e kategória, az árufuvarozásra szánt járművek esetében az 550 kg-ot), az elektromos járművek esetében az akkumulátorok tömegét nem számítva és amelyek legnagyobb hasznos teljesítménye nem haladja meg a 15 kW-ot. Ezek a járművek motoros tricikliknek minősülnek, és teljesíteniük kell az L5e kategóriába tartozó motoros triciklikre alkalmazandó műszaki követelményeket, kivéve, ha külön irányelvekben ettől eltérő rendelkezés szerepel.

B kategória
a) A 3500 kg-ot meg nem haladó megengedett legnagyobb össztömegű gépkocsi, amely a vezetőn kívül legfeljebb nyolc utas szállítására tervezett és gyártott gépjármű.

b) Az a) pont szerinti gépkocsiból és 750 kg megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó (könnyű) pótkocsiból álló járműszerelvény. E járműszerelvény megengedett legnagyobb együttes össztömege legfeljebb 4250 kg.

c) Az a) pont szerinti gépkocsiból és 750 kg megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó (nehéz) pótkocsiból álló járműszerelvény, feltéve, hogy a pótkocsi megengedett legnagyobb össztömege nem haladja meg a vontatójármű saját tömegét. E járműszerelvény megengedett legnagyobb együttes össztömege legfeljebb 3500 kg.

erőgép„BE” kategória
A „B” kategóriába tartozó vontató jármű és pótkocsi vagy félpótkocsi olyan szerelvénye, amelyben a pótkocsi vagy félpótkocsi megengedett legnagyobb össztömege a 3500 kg-ot nem haladja meg.

„C1” kategória
A „D1” vagy „D” kategóriába nem tartozó, 3500 kg-ot meghaladó, de legfeljebb 7500 kg megengedett legnagyobb össztömegű, és a vezetőn kívül legfeljebb nyolc utas szállítására tervezett és gyártott gépjármű, valamint az ilyen gépkocsiból és könnyű pótkocsiból álló járműszerelvény.

„C1E” kategória
A „C1” kategóriába tartozó járműből és nehéz pótkocsiból álló olyan járműszerelvény, amelynek megengedett legnagyobb össztömege a 12 000 kg-ot nem haladja meg, továbbá olyan járműszerelvény, amelyben a vontató jármű a „B” kategóriába tartozik, pótkocsijának vagy félpótkocsijának megengedett legnagyobb össztömege a 3500 kg-ot meghaladja, de a szerelvény megengedett legnagyobb össztömege a 12 000 kg-ot nem haladja meg.

„C” kategória
A „D1” vagy „D” kategóriába nem tartozó, 3500 kg-ot meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű, és a vezetőn kívül legfeljebb nyolc utas szállítására tervezett és gyártott gépjármű, valamint az ilyen gépkocsiból és könnyű pótkocsiból álló járműszerelvény.

„CE” kategória
A „C” kategóriába sorolt gépjárműből és nehéz pótkocsiból álló járműszerelvény.„D1” kategória:
A vezetőn kívül legfeljebb tizenhat utas szállítására tervezett és gyártott, 8 m-t meg nem haladó legnagyobb hosszúságú gépjárművek; „D1” kategóriába tartozó gépjármű és könnyű pótkocsiból álló járműszerelvény.

„D1E” kategória
A „D1” kategóriába tartozó gépjárműből és nehéz pótkocsiból álló járműszerelvény.

„D” kategória
A  vezetőn kívül több mint 8 utas szállítására tervezett és gyártott gépjárművek, illetve az ilyen gépjárműből és könnyű pótkocsiból álló járműszerelvény.

„DE” kategória
„D” kategóriába tartozó gépjárműből és nehéz pótkocsiból álló járműszerelvény.

„TR” kategória
Trolibusz meghatározása nemzeti kategóriáknál.

TR

Nemzeti kategóriák:

„K” kategória
• kerti traktor
• állati erővel vont jármű

„T” kategória
• mezőgazdasági vontató (mezőgazdasági és erdészeti traktor) és két nehéz pótkocsi
• lassú jármű és pótkocsi
• kerti traktor
• állati erővel vont jármű hajtására
• segédmotoros kerékpár (ide értve a „mopedautót” is)

„M” kategória
• segédmotoros kerékpár (ide értve a „mopedautót” is)
• állati erővel vont jármű hajtására
• kerti traktor (16. életév betöltése után)

„TR” trolibusz
• trolibusz
• mezőgazdasági vontató és két nehéz pótkocsi
• segédmotoros kerékpár
• lassú jármű és pótkocsi
• kerti traktor
• állati erővel vont jármű hajtására

„V” kategória
• kerti traktor
• állati erővel vont jármű hajtására

A jogszabályban külön kitértek arra, hogy a lassú járművet és ahhoz hozzákapcsolt 1 darab pótkocsit minden nemzeti kategóriás vezetői engedéllyel vezethetünk, még az egészségügyi érvényességi időn túl is. Tehát még a fentebb nem felsorolt, motorkerékpárokra vonatkozó kategóriákkal és alkategóriákkal is.Mivel nagyon sok gazdaságban lassú járműnek vizsgáztatott könnyű univerzális traktorok segítik a munkát, illetve ilyen besorolású pótkocsikkal végzik a szállítást, ezért ezt fontos volt leszögezni.Viszont egy valamire feltétlenül fel kell hívni a figyelmet. A lassú járművel csak egy darab pótkocsit vontathatunk! Számtalan helyen találkozhatunk azzal, mikor a piros “Y” rendszámos traktor és ugyanilyen azonosítóval ellátott kettő darab pótkocsit vontat, pedig ez szabálytalan.

traktor

A “T” kategórián kívül a következő nemzetközi és nemzeti kategóriákkal vezethetők a mezőgazdasági vontatók:

„B”, „C1”, „C”, „D1”, „D” kategóriában megszerzett vizsga alapján vezethetünk mezőgazdasági vontatót, viszont csak könnyű pótkocsit vontathat. Ilyenkor a jogosítványban a “T” kategóriához a “185”-ös korlátozó kódot jegyzik meg, amely a könnyű pótkocsira való korlátozásra utal.

„BE”, „D1E”, „DE” kombinált kategóriában megszerzett vizsga alapján vezethetünk mezőgazdasági vontatót és egy hozzá kapcsolt pótkocsit.

„CE” vagy „C1E” kombinált kategóriában megszerzett vizsga alapján mezőgazdasági vontatót, illetve a két hozzá kapcsolt nehéz pótkocsiból álló szerelvényt.

„TR” kategóriában megszerzett vizsga alapján mezőgazdasági vontató és két nehéz pótkocsija vezethető, az egészségügyi érvényességi időn túl pedig egy könnyű pótkocsit vontathat.

A fentebbi kategóriákkal az egészségügyi érvényességi időn túl is vezethető a mezőgazdasági vontató, az előbb említett kategóriáknál felsorolt vontatmányokkal.

Bár ez a rendelet nem tér ki rá, de fontos megjegyezni, hogy a mezőgazdasági vontató nem vontathat lassú járműnek vizsgáztatott pótkocsit.

Írja a agroinform.com

Írjon nekünk, visszahívjuk